Nagyon nagy szerencsének és az élet ajándékának tartom, hogy a hobbim a munkám és valóra vált a "Csináld amit szeretsz, szeresd amit csinálsz" gondolat. A fotózás iránti lelkesedésem gyerekkorom óta töretlen. Számomra a fotózás nem munka, hanem egy életstílus és egy kifejezési forma. Minden pillanat egyedi és megismételhetetlen ezért arra törekszem, hogy ezeket az emlékezetes pillanatokat megörökítsem. Leginkább embereket szeretek fotózni minden formában. Kedvenc témáim a történelmi hagyományőrzők, a különböző rendezvény és eseményfotók, ill. a mindennapi élet apró pillanatait bemutató pillanatképek és riportfotók, mert amit nem fényképezünk le, az örökre eltűnik.
További írásaimhoz görgess lefelé.
Mint korábban írtam elkezdtem fotózni egy régi analóg fényképezőgéppel amiben egy régóta lejárt szavatosságú fekete-fehér film van. A filmre kb. 36 kép fér rá. A fotózást 2017. november hónap utolsó felében kezdtem el. A fotózás közben rengeteg élmény ért és sok dolgot tanultam már most, az első 20 kép elkészítése alatt. Az első és legfontosabb tapasztalat, hogy digitális géppel ennyi idő alatt sok száz fotót szoktam készíteni. Jelen esetben a 20. expónál járok... A digitális fotózás egyik alap hozzáállásával ellentétben (készítek 500 képet és majd lesz közte 10-20 jó kép) most az "1 expo 1 jó kép" szemlélet került toronymagasan előtérbe. Mielőtt exponálnék előtte alaposan meggondolom, hogy mit fotózzak. Utána megkomponálom a képet, kiválasztom a kellő távolságot, fényt mérek, s miután mindezzel megvagyok továbbtekerem a legutolsó exponált képkockát az objektív elől és újra leellenőrzök mindent és csak ezután "nyomom a gombot". Természetesen olyan témákat választok amiknél mindezekre elegendő időm van.
Mókás volt, hogy az első exponálás után automatikusan lepillantottam a Prakticám hátoldalára, hogy ellenőrizzem milyen képet készítettem. Önkéntelen mosolyt csalt az arcomra ez a "digitális pavlovi reflex". Az eddigi képek készítése során még párszor előfordult ugyan ez a mozdulat, de erről is le lehet szokni. Azáltal, hogy nem látom azonnal a készített képet a kíváncsiság egy magasabb szintjére léptem. A türelmes kíváncsiság. Ha majd elkészülnek a képek, ez a felhalmozott várakozással teli kíváncsiság még tovább fog hatványozódni a képek kézbevételekor. Gyerekkori emlékeim egyike, amikor édesapám hazahozta az Ofotértból a kész képeket, akkor milyen kíváncsisággal ültük körbe az asztalt és a képeket kézből kézbe adva mennyire örültünk a megörökített pillanatoknak. S miután mindenki végéig nézte külön-külön is a képeket, akkor következett az "érlelődés". Visszakerültek a képek a papírtasakba és betettük a fényképes fiókba a többi közé. Akkoriban még amolyan "úri huncutságnak" számított a fotóalbum a fekete-fehér képeknél. A színes fotók korszakában már elérhetőbbé és kezelhetőbbé váltak a fotóalbumok. Eltűntek a fotósarkok, a fekete kartonlap oldalakra Technokollal beragasztott képek igaz, hogy soha nem estek ki, de örökre ott is maradtak. Az akkori kor modern fotóalbuma már fehér öntapadós lapú és fóliával leragasztott volt. Ezeket az albumokat pedig szép lassan kiszorította a méretre szabott "bedugós" fotóalbum.
Az "érlelődés"-nek legtöbbször a fényképes fiók megtelése vetett véget. Jött a szortírozás, hogy melyik kép kerüljön bele az albumba. A kiválasztottak csoportosítva lettek leginkább időrend szerint. Az album a könyvespolcra a maradék fotók pedig visszakerültek a papírtasakba, majd a fiókba. Ez az állapot mindkét fotócsoport részére egy hibernálás volt. Mindkettő csoport évekig hevert a helyén. Az albumos képek sorsa egy kicsit szerencsésebb volt főleg a költözések során. A fiókos képek sorsa már nem volt ennyire biztos. Ha kellett a fiók más célra akkor a fényképek könnyen a szemétben, vagy a tűzben végezték. Jobb sorsúak felkerültek egy nagyobb dobozban a padlásra.
Egy kicsit eltávolodtam az eredeti témától... De talán nem baj. Minden fotósiskolába járó tanulóval elvégeztetném ezt a feladatsort az analóg géppel. Fotózza végig a tekercset és várja türelemmel a végeredményt. Utána biztos más szemmel fog tekinteni a digitális képalkotás mennyiségi csábítására. (egy darabig)...(amíg be nem szippantja újra a számolatlan exponálás örvénylő vákuuma)
Sokat gondolkodtam, hogy milyen találó címet is adhatnék az alábbi írásomnak. Nagyon sok ötletem volt, de legjobban a fenti cím volt az ami a legpontosabban fejezi ki ami rám vár.
A történet még fiatal-felnőtt koromban kezdődött, amikor megvásároltam első tükörreflexes gépemet a Praktica PLC2-t. Ez a gép akkoriban tiszta "Nyugatnak" számított a sok Zenit és Szmena között. De már használtan, elérhető áron beszerezhető volt ha eleget jártkáltál fotós bizományi boltba nézelődni. A digitális kor kezdete előtt fájó szívvel váltam meg tőle, hogy legyen pénzem egy (modern) autofókuszos, bridge filmes gépre. Most pedig kb. 25 év után megvásároltam újra egy Praktica PLC3-as gépet, aminek az állapotra szinte újszerű volt. Előkerestem azt az egyetlen tekercs fekete-fehér filmet, ami ezidő alatt minden költözködést és kacatszelektálást túlélt. Szerintem egyikünk sem hitte, hogy még egyszer az életben fényképezőgépbe fog kerülni. De megtörtént a csoda. Végül minden a helyére került. Íme hát a szenzációs páros:
Kezdődhetett a zsákbamacska:
- a fényképezőgép film nélkül szépen hozta a blendeállásokat és a záridőket, de a fénymérőjét működtető 4,5 V-os elem egyidős lehet a géppel. Működni működik, de elég imbolygós a teljesítménye. Remélem működni fog filmmel is a gép az elvárt módon.
- a film "szavatossága" 1994-ben lejárt. Remélhetőleg működni fog.
- a vegyszereim kb. 25 éve pihentek különböző helyeken egy bőröndben (beépített szekrény, szobaszekrény, stb.) 12 éve a családi házunk padlásán várja, hogy a gazdi felmenjen hozzá és felébressze Csipkerózsika álmából. Itt is kétséges a végső eredmény a szavatossági idők réges-régi lejárta miatt.
- ugyan ebben a bőröndben pihentek a fotópapírjaim is fénymentesen lezárva. A hőmérsékleti ingadozást (nyári +40 és a téli -5 fok között) egy bőrönd vékony fala próbálta kompenzálni.
A 25 éves téli álmot alvó (ébredő) remény:
Összefoglalva: minden megvan egy analóg, fekete-fehér filmes fotózáshoz darab szerint. Viszont minden más megkérdőjelezhető a továbbiakban a szavatossági idők lejárta miatt. De éppen ettől lesz szép és izgalmas ez a 36 db. kocka. Úgy döntöttem, hogy a negatív film előhívását és az első papírképek elkészítését szaklaborra fogom bízni. Ha lesz értékelhető kép akkor azt a saját kislaboromban is elő fogom hívni. A biztonság kedvéért magamhoz vettem egy digitális gépet is és amit a filmes géppel fotózok, azt utána nyomban lefotózom digitálisan is. Mindezt azért, hogy ha befuccsolna bármi is a sok bizonytalansági tényező miatt, akkor is megmaradjon egy olyan fotósorozat aminek az lesz a címe: "Ez lett volna ha..." Előkerestem a kisebbik fotóstáskámat és szépen "megágyaztam" a két gépnek. Nagyon jól megférnek egymás mellett.
Zárszóként úgy is búcsúzhatnék, hogy: Ez egy jackass!
Napjainkban az analóg (filmes) fotózás (kezdődő) reneszánszát éli. Sokan most fedezik fel a fotózás (jelen esetben a képrögzítés módja szerinti) 3 nagy korszakának (kezdeti képalkotási eljárások, filmes fotózás, digitális fotózás) második nagy korszakának csodálatos képi világát. Az idősebb korosztálynak nem kel felfedeznie a filmes fotózás élményét, mert ők koruknál fogva ismerik és gyakorolták is a képalkotás ezen módját. Nekik csak elő kell venni és leporolni a régi eszközöket, gépeket és már indulhat is az időutazás. Az analóg fotózás iránt megnövekedett igény létrehozta újra a hozzá szükséges eszközök, vegyszerek, filmek, stb. újra gyártását. Az újra gyártott eszközök mellett párhuzamosan előkerülnek a fiókok mélyéből a "már nem kell, mert soha nem fogom használni, de azért elteszem emlékbe" címkével ellátott bontatlan filmek, porosodó fényképezőgépek. Közösségi és aukciós oldalakon is lehet már vásárolni pl. 2000-ben, 2004-ben, stb. lejárt filmtekercseket. Ezekkel a filmekkel történő fotózások mindig magukkal hordoznak egy 50%-os kockázatot: vagy sikerül, vagy nem. Aki nem szeret kockáztatni, annak lehetősége van érvényes szavatosságú film vásárlására is a piacra odafigyelő és az igényeket kielégíteni vágyó cégeknél, boltoknál.
Hogy kerülök én ebbe a képbe? A történet hosszú, mivel eltelt közben majdnem 50 év. Abba a korba születtem, amikor már mindenki számára elérhető és megfizethető volt a fekete-fehér fotózás. Gyerekkorom "népfényképezőgépe" a Szmena volt. Bőven megelégedtünk akkor a 36 képkockával. Eleinte egy egész nyarat (évet?) végigfényképeztünk egy tekercs filmmel. Belefért a 36 kockába a születésnap, a nyaralás, egy közös fotó a távoli rokonokkal, szüret és más életképet megörökítő 1-1 fotó. Ezek a képek voltak a "fehér keretes" korszak emlékei. Később megfizethetővé vált a színes fotózás. Ekkor már szabadabban ment a kattintás és úgy jöttünk haza a nyaralásról, hogy a 24 kockából 1-2 üres maradt. Ilyenkor készültek a családi képek, amikor mindenki leült a nagyszoba kanapéjára, elkezdett kerregni az időzítő, apuka futott a gép mögül, hogy odaérjen az üresen hagyott helyére a kanapén és meg kellett várni amíg a beadott képek elkészültnek, hogy megtudjuk: apu odaért-e az exponáláskor a kanapéhoz, vagy egy elmosódott árnyékként maradt meg az utókornak. A digitális fotózással és a személyi számítógépek tömeges elterjedésével pedig minden számbeli és normatív korlát megdőlt. A mennyiség maga alá temette a minőséget. Amikor már majdnem mindenki elkészítette a giga mennyiségű fotóhegyét, akkor újból megjelent az analóg fotózás, ami nem követelőzik, nem tolakodik az előtérbe, a rivaldafénybe. Egyszerűen csak van és hagyja magát újra felfedezni.
Nekem is volt (van) egy tekercs bontatlan fekete-fehér filmem. Majdnem 30 éve pakolgatom, rakosgatom és vittem mindig magammal költözködésekkor. A régi Praktica PLC2-es gépemet és minden tartozékát (300-as fix teleobi, háromszorozó konverter, stb.) kb. 18 évvel ezelőtt eladtam, hogy az árából vehessek egy Olympos IS-10-es (autófókuszos!) filmes gépet, hogy tudjak az akkor 1-2 éves ikergyermekeimről jobb fotókat készíteni. Ez a gép még mindig megvan annak ellenére, hogy alig használtuk pár évig mert akkor zúdult a nyakunkba a digitális (fotó) korszak, ami maga alá is temetett mindannyiunkat. Egy percig sem szeretném a digitális fotózást, mint kártékony valamit felcímkézni, mert rengeteg előnye és szépsége van neki. A fekete-fehér filmes fotózás viszont egy kicsit más. Még a digitális korszakban is sokan voltak akik (tudatosan vagy ösztönösen) vissza akartak térni a gyökerekhez és fekete-fehérben álmodtak és alkottak csak éppen digitális géppel. A filmes fotózás túlélte ezeket a mellőzött éveket (kb. 2 évtizedet) és újra köztünk van a tőle megszokott és egy kissé szokatlan módon is. Ezekről bővebben a következő bejegyzésben lehet majd olvasni.
2017. évben a Busójárás kisfarsangjának napján volt az első fotókiállításom megnyitója. A kiállítás címe: "Kisfarsangtól farsangtemetésig" volt, melyen 4 év Busójárásos fotóim közül került 40 kiválasztásra. A kiállítást sokan megnézték, amit hálás szívvel köszönök. Azok számára akik akkor nem tudták megnézni a képeket, most lehetőség nyílik arra, hogy megnézze ha a képre kattint.
A kiállításon szereplő képeim igény szerinti méretben és kivitelezésben (kép, vászon, fotó, stb.) megvásárolhatók előzetes egyeztetés alapján.
A kiállítás folytatásaként hamarosan bemutatásra fog kerülni az első "webkiállítás"-om. A kiállítás ideje alatt a kiállítási fotókon szereplőkről készítettem egy fotót a róla készült kép előtt. Akik eljöttek, azokról egy jó hangulatú és sajátos megközelítésű fotó készült. Ezek a képek kerülnek hamarosan bemutatásra.
A következő fotósorozatom témájához keresek busókat, sokac lányokat, jankeléket, maskarásokat. A fotósorozat címe: A busók köztünk élnek. Ehhez a fotósorozathoz szeretnék "modelleket" keresni. A fotósorozat koncepciója az alábbi lenne: A jelentkező busókat beöltözve szeretném lefotózni a munkahelyén. (pl. buszsofőr, tanár, diák, bolti eladó, háztartásbeli, stb.) Ehhez várom a jelentkezőket a nap bármelyik szakában és idejében.
Hosszú hallgatás után újra tudok foglalkozni a honlapommal. A kiállításom után kezdődött a hosszú csend, melynek rengeteg oka volt. Az első és az egyik legfontosabb, hogy közeledett a 2 éves fotós iskolám záróvizsgája amire nagyon kellett készülnöm. Az elméleti számonkérésre való felkészülésen felül a vizsgamunkám (fotókönyv) és vizsgaremek elkészítése is feladat volt. A sikeres vizsgát (5) követően mindjárt nyakig ugorhattam a fotózásba.
Felsorolni is sok lenne merre jártam. Kiemelni sem szeretnék egy eseményt sem, mert számomra mindegyik rendezvény ugyan olyan fontos volt. A FB fotós oldalaimon pontosan nyomon követhető volt a fotós életem szinte minden perce. Amennyiben figyelemmel kíséritek ezután a honlapot itt is elkezdem feltölteni a képeimet, amit a kiállításom képeivel fogok kezdeni.
Ezt fogja követni a kiállítás szereplőiről készített fotósorozat. Januárban pedig szeretnék egy Busójárással kapcsolatos fotósorozatot elkészíteni amihez a busók jelentkezését, fogom várni. A fotósorozat tervezett címe: A busók köztünk élnek. Részleteket később fogom ismertetni. Remélem sok busó fog megkeresni és egy 50-100 képből álló sorozat fog elkészülni.
